„Szeretnénk megmutatni a világnak, hogy mennyire tartalmas és szép sport a tánc!”
Interjú Szatmári Orsi, világbajnok versenytáncossal
Szatmári Orsi világbajnok versenytáncos, egy tánciskola és –egyesület alelnöke mindössze 24 évesen. Arról beszélgettünk, hogy az a kilenc éves kislány, aki gyermeki kíváncsisággal besétált a helyi közösségi házba az első táncórájára, hogyan is jutott el idáig?
Mikor jöttél rá arra, hogy komolyabban szeretnél a tánccal foglalkozni?
9 éves koromtól kezdve folyamatosan táncoltam, de igazából a páromnak köszönhetem ezt a lépést. A gimnázium után elkezdtem egyetemre járni, turisztika-vendéglátás szakon tanul-tam, meg se fordult a fejemben, hogy tánctanár legyek. A táncpárom nagyon szeretett volna ezzel foglalkozni, itt, Szentgotthárdon, a szülővárosában, így leköltöztünk Gotthárdra, és beszálltam én is: megalapítottuk ...