Szatmári Orsi világbajnok versenytáncos, egy tánciskola és –egyesület alelnöke mindössze 24 évesen. Arról beszélgettünk, hogy az a kilenc éves kislány, aki gyermeki kíváncsisággal besétált a helyi közösségi házba az első táncórájára, hogyan is jutott el idáig?

Mikor jöttél rá arra, hogy komolyabban szeretnél a tánccal foglalkozni?

9 éves koromtól kezdve folyamatosan táncoltam, de igazából a páromnak köszönhetem ezt a lépést. A gimnázium után elkezdtem egyetemre járni, turisztika-vendéglátás szakon tanul-tam, meg se fordult a fejemben, hogy tánctanár legyek. A táncpárom nagyon szeretett volna ezzel foglalkozni, itt, Szentgotthárdon, a szülővárosában, így leköltöztünk Gotthárdra, és beszálltam én is: megalapítottuk a saját tánciskolánkat. Hirtelen ötlet volt, hogy maradjunk ennél, elkapott a lendület, hogy mennyire szeretünk foglalkozni, és nagyon pozitívak a visszajelzések, így maradtunk ennél a szakágnál.

Melyik sikeretekre vagy a legbüszkébb, melyiket volt a legnehezebb elérni?

Gimis voltam amikor Kristóffal összeálltunk, mint táncpár. Nekem ez nagyon nagy lépés volt, ő már akkor befutott táncosnak számított, én viszont nem voltam ezen a szinten. Sokan ellenezték is a közös munkánkat, éppen emiatt, féltették Kristófot, és engem is, hogy bírni fogom e a tempót – de ő látta bennem a potenciált. Egy évvel a közös munkánk kezdete után válogatott kerettagok lettünk, és öt évig a magyar válogatott kerettagok voltunk, ami azt jelenti, hogy Magyarország legjobb táncosai között táncoltunk. Mikor elkezdtünk a tanítással foglalkozni és elköltöztünk Budapestről, a tánc kicsit háttérbe szorult részünkről, egyszerűen nem volt rá annyi időnk. 2016-ban, az iskola alapítás után bennünk volt, hogy ki kéne jutni egy világbajnokságra, ami sikerült is. Hétszeres világbajnokok lettünk, minden számot megnyertünk, amiben indultunk. Erre vagyok a legbüszkébb, hogy tanítás mellett ilyen sikereket értünk el! 

Méltán lehettek büszkék erre a teljesítményre, egy frissen alapított iskola mellett szereztetek többszörös világbajnoki címet!

Igen, ez egy nagyon húzós, de nagyon jó időszak volt! Rengeteg pozitív energiát adott, ami azóta is kitart, ez a világbajnoki cím visz minket előre. Tavaly év eleje óta már profi kategóriában táncolunk, mert amatőrként a folyamatos edzések és versenyek mellett a tanítást nem tudnánk vállalni. Profiként azok táncolnak, akik ez a hivatásuk is, ez évi három-négy versenyt jelent. Ez láttuk a legjobb megoldásnak, mert mi is szeretjük, nekünk is hiányzik a felkészülés és a versenyzés. Így is nagyon sűrű programunk van, de amíg bírjuk, csináljuk.

Kristóf nem csak a táncban és az iskolában partnered, hanem a magánéletben is. Hogyan tudjátok ezt összeegyeztetni?

2012-ben kezdtünk el együtt táncolni, egy évre rá lettünk egy pár az életben is. Ez egy nagyon jól működő dolog, már akkor is megvolt közöttünk az összhang, amikor csak a táncban voltunk partnerek. Ez a másik, amire nagyon büszke vagyok, hogy nem titok, hogy én Kristófnál egy jóval gyengébb táncos voltam, én sem hittem el egészen, hogy nekem ez sikerülni fog. Ehhez képest fél év alatt egy olyan szintre fel tudtam fejlődni, hogy egy sokkal erősebb mezőnyben is megálltam a helyem Kristóf mellett. Ennek ugye már hét éve. Együtt vagyunk napi 24 órában, együtt csinálunk mindent: közös a munka, a sport és a magánélet. Sokáig nem hoztuk nyilvánosságra, hogy összejöttünk, a táncos világban hónapokig nem is tudták, hogy együtt vagyunk. Szerintem azért tudunk ilyen jól működni, mert teljesen szétválasztjuk az életünk különböző részeit: ha munka van, akkor csak azzal foglalkozunk, nem azzal, hogy mi lesz otthon a vacsora, egyikünk tartja az edzést, a másik pihen, utána csere. Ha sport van, az edzésre koncentrálunk, ha pedig közös programunk van, párként, akkor nem a gyerekek fejlődésén morfondírozunk.

Januárban volt három éve, hogy megalapítottátok a tánciskolát, ami Kristóf gyerekkori álma volt, igaz?

Igen, abszolút. Mindig is érdeklődött a tanítás után, ő már gyerekként sokkal komolyabban, aktívabban foglalkozott a tánccal, mint én. Ez abból is látszik, hogy én 17 évesen sokkal alacsonyabb osztályban táncoltam, mint ő akkor 19 évesen. Saját vállalkozást, egyesületet, tanítványokat szeretett volna mindig is. Szívvel-lélekkel csinálja az egészet, a lelkesedése pedig átragad rám. Tényleg, egyszerűen imádjuk, és eddig szerencsére minden úgy alakult, ahogy elterveztük. 

Mit szóltál hozzá, amikor felmerült az iskolaalapítás kérdése?

Kristóf Szentgotthárdon született, de mi Pesten találkoztunk, ott álltunk össze táncolni és én ott is nőttem fel. 2015 nyarán merült fel a gondolat, hogy szeretné elindítani saját vállalkozását, de Budapesten sokkal nehezebb érvényesülni. Gotthárdon viszont egészen más a helyzet, 60 kilométerre van a legközelebbi iskola, Kristóf látta ebben a potenciált, és szerette volna kipróbálni. Abban állapodtunk meg, hogy három napot tanít itt, és a hét többi napját együtt töltöttük a fővárosban, edzésekkel, versenyekkel. Fél évig csináltuk ezt így, akkorra már tisztán látszott, hogy az embereket érdekli ez az egész, Kristóf pedig nagyon megszerette a tanítást, és mindenképp ezzel akart foglalkozni. Részemről nagy dilemma volt, hogyan tovább. Maradjak Pesten, fejezzem be az egyetemet és helyezkedjek el a szakmámban, vagy költözzek vele vidékre, és éljünk együtt a közös szenvedélyünkből? 20 éves voltam, nagyon nagynak éreztem a felelősséget. Végül úgy döntöttem, hogy megpróbálom, mert éreztem: ha nem teszem, egy életen át bánni fogom. Egy évet adtam a projektnek, hogy lássam: megtalálom-e önmagam egy teljesen új helyen, és új pozícióban. 2016 januárjában összepakoltam a kis motyómat, leköltöztem, és itt maradtam. Bejött! Rengeteg pozitív energiát kapunk a gyerekektől, és a tanulmányaimat sem hagytam félbe a tanítás miatt, idén fogok diplomázni.

Hobbi- vagy versenyszinten foglalkoztok velük?

Hobbicsoportokkal kezdtünk, az ovistól a felnőtt korosztályig. Aztán ahogy múltak az évek, egyre több gyereknek jutott eszébe, többek között azért, mert látták, hogy mi is versenyzünk, hogy ezt ők is kipróbálnák. Így alakult meg a PresiDance TSE, a saját sport-egyesületünk; mára már 10 versenyző párosunk van, és ők mind a mi szárnyaink alatt nőttek ki a hobbi kategóriából. Országos, Nyugat-Magyarországi bajnokságokat nyernek. De mellettük a hobbicsoportokkal ugyanúgy foglalkozunk, ez nekünk is egy kis kikapcsolódás.

Áprilisban a ti szervezésetekben kerül megrendezésre a The greatest dance show a szent-gotthárdi színházban. Mire számíthatnak azok, akik részt vesznek ezen az előadáson?

Három táncgálánk volt már Gotthárdon, és szeretnénk ebből hagyományt teremteni. Nagyon sokat készülünk ezekre az estekre, minden párunknak külön produkciója van. Másfél-kétórások ezek a gálák, gőzerővel zajlanak a próbák és a kommunikáció a színházzal, lesz fénytechnika, jelmezek, minden. Szeretnénk, ha ez egy kulturális műsor lenne, ami valódi élményt ad az embereknek. És fontos, hogy lássák, ezek a gyerekek mennyi dolgoznak nálunk! Sokan nem gondolnák, hogy egész szombatokat töltenek az iskolában próbákon. Igazából a munkásságunk bemutatása is ez.

Mik a terveitek a jövőre vonatkozóan? Akár az iskolával, akár versenytáncosokként.

Az iskolával kapcsolatban nagyon szeretnénk tovább-tovább fejlődni, megmutatni a környéknek és a világnak, hogy mennyire tartalmas és szép sport a tánc, hogy érdemes csinálni, mert nagyon sok örömet ad. Standard és latin-amerikai táncokkal foglalkozunk, a gyerekek imádják a zenéket, és hogy arra mozognak. Táncban célunk, hogy minél többet tudjunk edzeni, minél több versenyre eljussunk. Próbálunk kicsit több időt hagyni magunkra is, hiszen nagyon élvezzük ezt a részt továbbra is. Augusztusban lesz egy nagy versenyünk Németországban, oda mindenképp szeretnénk kijutni, illetve májusban részt veszünk a Kűr Magyar Bajnokságon, erre is komolyan edzünk, készülünk most.

Orsi, egyszerűen zseniális, hogy mit ki tudtok hozni az életetekből úgy, hogy a ti napotok is 24 órából áll. Tanítás, egyesület mellett versenyeztek, mindezt ráadásul nagyon fiatalon, 23-25 évesen értétek fel, nem tudok mást, csak gratulálni, és sok sikert kívánni nektek és a gyerekeknek is bajnokságra!

Képek forrása: facebook.com/kodancestudio/