Gyerekek még, egymásba szeretnek,
Elhiszik, hogy örökké együtt lesznek,
Hiszen minden olyan csodálatos,
Miért kéne az elmúláson töprengeni - már most?
Soha nem éreztek még ilyet,
Az hiszik, ilyen villámcsapás többet nem lesz,
Minden annyira összecseng,
Annyira egész, annyira kerek,
És eltart ez egy évig is,
Pont azért, mert gyerekek,
Nem keresik tudatosan a társukat,
Csak megszeretik azt, akitől a szívük lángra kap,
Nem gondolnak hosszú évekkel előre,
Gyerekek, család, külföld: nem tudják mi lesz belőle,
Nem keresik tudatosan a másik hibáit,
A súrlódási pontokat, a buktatók buckáit,
Azt keresik, ami jó, amiben összehangoltak,
De az élet nem ennyire szép és igaz.
Egy év múlva összevesznek valami hülyeségen,
Hogy ki hova teszi a fogkefét, vagy hova nem,
Kihúzzák a dugót a palackból,
A dugó volt kapcsolatukban minden jó,
És mint mikor felrázod a kólát és kibontod,
Úgy törnek elő a mindennapi gondok,
Az egyikük trehány, a másik rendmániás,
A fiú gyereket akar, a lány élne inkább,
Egyikük kutyás, a másik macskás,
És különben is: kertes ház vagy lakás?
Lávaként önt el mindent a feszültség.
Hogy hová lett a szerelem? Felégették.
Ők, akik annyi ideig csak kedves szavakat kaptak egymástól,
Nem tudják feldolgozni, hogy a világ másról is szól.
Sok hasonló lesz még, de első szerelem csak egy;
És ezt a beteljesületlen csodát keresi élete végéig egy meg egy.

Kép forrása: pexels.com