Vagy talán inkább viszont-nem-lát… 3 év és 2 nap után, egy hét múlva: végre vége lesz. Nem áltatom magam azzal, hogy örökre, de legalább egy időre remélem búcsút inthetünk egymásnak. Nagyon sok mindent tanultam ezalatt a három év alatt – leginkább az emberekről. És nem csak a vásárlókról… Haladjunk…

Na, ez nem az a kulturált poszt lesz. Próbálnék én úgy írni, csak erről nem lehet. Nem élünk kulturált világban. Nagyon nem. És a kereskedelem az egyik legalja. Beleszarnak egy táskába, és visszateszik a helyére. Beszarnak a próbafülkébe. Bepisálnak. Vagy egyszerűen a szőnyegre pisilnek az asztal…

– Szatyrot számoljak hozzá?– Mert mit gondolt, hogy a kezemben viszem el?! – Nem, de lehet önnél szatyor, ezesetben nem kell vásárolnia. – Igaza van, ne adjon szatyrot, majd végigsétálok vele az utcán, hogy mindenki lássa! Még ilyet, az eszem megáll, fizetni a szatyorért...*Fizet, elpakol, elindul*…