– Szatyrot számoljak hozzá?
– Mert mit gondolt, hogy a kezemben viszem el?!
– Nem, de lehet önnél szatyor, ezesetben nem kell vásárolnia.
– Igaza van, ne adjon szatyrot, majd végigsétálok vele az utcán, hogy mindenki lássa! Még ilyet, az eszem megáll, fizetni a szatyorért...
*Fizet, elpakol, elindul*
– VISZONTLÁTÁSRA!
– Velem biztos nem aranyom!
– Hát, nekem nem fog hiányozni...!

Álljunk meg egy szóra, és tisztázzuk: az, hogy valaki nyugdíjas, az csak annyit jelent, hogy betöltött egy bizonyos életkort. Nem jogosítja fel arra, hogy azért mert a világ változik, bunkó legyen valakivel, aki csak a munkáját végzi, és teljesen normális hangnemben felteszi neki azt a kérdést, amit minden vásárlónak.

Az, hogy valaki nyugdíjas, nem jelent semmit. Nem hozza magával automatikusan, hogy az illető tiszteletet érdemel, és még ha tényleg le is tett valamit az asztalra, az nem mentség a flegma stílusra. A nyugdíjtól nem lesz valaki felsőbbrendű. Bizonyos dolgokban előnyt élvez, akkor is illik átadni neki a helyet a buszon, villamoson, ha nem ő találta fel a spanyolviaszt. De egy cipőboltban nem jár ezért elsőbbség. Ha éppen méretet nézek egy másik vásárlónak, előbb befejezem az ő kiszolgálását, és utána fordulok a következőhöz, BÁRKI is legyen az.

Nem ez az első ilyen eset, a személyes kedvencem nem munkahelyen történt, hanem a 7-es busz megállójában az Astorián. Elbicegett előttem bottal egy bácsi (nem az út közepén álltam, hanem hátrahúzódva, mert nem az én buszom jött), és se szó, se beszéd, rávágott a botjával a sípcsontomra. Nem nagyot, de akkor is. Ez mégis mi?

Az én drága Nagymamám szégyellné magát, ha tudná mikbe futok bele. A másik bajom az, hogy pont az a típus vagyok, aki az idősekkel külön türelmes. Az összes munkahelyemen az voltam. Mindenkit meghallgattam, hogy mekkora a bütyke, fáj a bokája, jaj, ezek az árak, Londonban él az unokája, nem tudja mit vegyen a kislánynak...

És nem arról van szó, hogy mindig csak az eladókat védem. Ha a pénztáros bunkó, akkor teljesen jogosan bunkózik vissza a vevő. Én is futottam már bele ilyenbe, és ki voltam akadva rendesen, mint a bringalánc, mert semmi okot nem adtam a parasztkodásra, és az, hogy valakinek rossz napja van, szintén nem jogosítja fel semmire, arra pláne nem, hogy mások napját is elcsessze.

Én igyekszem pártatlan lenni, megértő, nyugodt, meg minden egyéb coelhoi, de amikor valaki minden ok nélkül úgy beszél velem mintha teljesen hülye lennék, és még van képe rákontrázni (!), akkor felmegy az agyvizem (nem FELFORR, hanem FELMEGY). Többek között azért, mert az ilyen arrogáns seggfejek miatt negatív a nyugdíjas korosztály megítélése, pedig az elmúlt években én sokkal több kedves, normális, de maximum kicsit szánalomra méltó idős emberrel találkoztam, mint ilyen kukacokkal.

Kép forrása: Pinterest