Száraz november
Szombaton a buszon ülve, a szállingózó hópelyheket nézve rájöttem: december van. Vagyis vége a száraz novembernek. :D Évek óta szemeztem ezzel a projekttel, nemcsak a kihívás, hanem felhívó jellege miatt. Nem mintha akkora dobra vertem volna, hogy csinálom, de szerintem ez fontos kezdeményezés.
Igazából sokkal könnyebb volt, mint hittem, de ez két dolognak tudható be. Egyrészt, hogy a hónap első felében munkanélküli voltam, másrészt, hogy a másik felét is az eddigi legnyugisabb munkahelyemen töltöttem. Nem hiszem, hogy az első melóhelyemen ilyen egyszerű lett volna a november. Sose felejtem el, mikor egy brutál forgalmú nyári nap után az üzletből kilépve az volt az első gondolatom, hogy valaki vágjon hozzám egy doboz sört, de nagyon gyorsan. :D Mondogattuk is eleget a csajokkal, zárás utáni sörözésekkor, hogy ettől az állástól leszünk mi alkoholisták.
Két nehéz napom volt csak a hónapban, amikor úgy éreztem, ölni tudnék egy vodkáért. Egyébként semmiféle fennakadást nem okozott, Élet sörözött, forralt borozott mellettem. Megszaglásztam a piáját, mert az muszáj, de az elég is volt. Még egy baráti összejövetel is becsúszott a száraz hónap közepére; előre jeleztem, hogy nem fogok inni, és a skacok jófejek voltak, elfogadták.
A családomban szerencsére sosem volt ilyen jellegű probléma, de egyik gimnáziumi tanáromnál igen. Tüdőgyulladással feküdtem éppen otthon, amikor kicsúcsosodott a dolog: a tanár úr bejött első órára dülöngélve, pálinka-szagot árasztva. És bár azt nem kötötték részletesen az orrunkra, hogy csak emiatt e, de év végére meghalt. Kristálytisztán emlékszem, hogy angol óra előtt derült ki, hogy mi történt. Úgy ültem végig a tanórát, mintha egy vízzel teli burok lenne a fejem körül, teljesen letaglózott. A tanár úr alig volt negyven, a kislánya pedig hét...
Sokan hülyeségnek tartják ezt a kezdeményezést. Szerintem viszont baromi fontos, hogy felhívjuk az alkoholizmus problémájára a figyelmet, mert bár nem olvastam utána a statisztikáknak, tudtommal elég gyakori függőség Magyarországon, és ez nem kellene, hogy így legyen.