A 21. századi közösségi oldalak világában elveszve, valahogy mintha elfeledkeznénk a privát szféra meghitt intimitásáról. Naponta kerülnek fel az Instagamra eljegyzési fotók, a Nagy Kérdés pillanatáról; napjainkban már nem elég a gyűrű meg a virág a lánykéréshez, kell hozzá telefon is, amivel megörökítjük. A friss házasok az IGEN kimondása után már nem csókot váltanak először, hanem családi állapotot a Facebookon. A fényképalbumba való „Petike 2 hónapos és 3 napos”, illetve „Petike 2 hónapos és 4 napos” típusú képek pedig előbb kerülnek ki a közösségi média felületetekre, mint a nappaliban a könyvespolcra.

Félreértés ne essék: senkinek a boldogságára nem vagyok irigy. Nem azt mondom, hogy minden volt osztály- vagy csoporttársam eljegyzése örömmel tölt el, de csak semleges vagyok, nem rosszindulatú. Én is eléggé ráfüggtem a telefonom kamerájára, kb. 500 képem van a kutyáról és 700 Életről, és még vagy 1000 az ég egy adta világon mindenről: a reggeli kávétól az esti nasiig bezárólag. De azért nem spammelem tele ezekkel az összes elképzelhető közösségi felületet.

Két dolog viszont kiveri a biztosítékot. Az Instagramon #aftersex keresőcímkével ellátott kép több mint 80 ezer van. És ezeknek a nagy része tényleg a szexuális aktus után készült szelfi, vagy láb/italfotó. Azt nem tudom, hogy a magyar felhasználók körében ez mennyire elterjedt, de korábban már olvastam egy cikket erről a jelenségről. Nem magával a fotóval van bajom, egészen nyugodtan meg lehet örökíteni ezeket a bensőséges pillanatokat is. De ezekhez a képekhez a rajtuk szereplő embereken kívül senkinek semmi köze.

A másik a szülés után készült családi fotók. Anyuka haja csapzottan tapad a halántékára és a homlokára, fáradt elgyötörtségén átragyog a boldogság. Apuka dagad a büszkeségtől, a gyermek pedig még majdhogynem magzatmázas. Ez egy gyönyörű pillanat, első fotó a kis családról. Jó, hogy van, meg lehet majd mutatni a kis tökmagnak ha nagy tökmag lett, hogy „Nézd, ilyen icipici voltál, amikor megszülettél. Látod, hogy Anya és Apa milyen boldogok, hogy örültek neked?”, de s e m m i  keresnivalója nincs semmilyen közösségi felületen.

Hangsúlyozom, nem azzal van a baj, hogy a technika vívmányaival bármit megörökíthetünk. Szerintem ez nem öli meg az adott hangulatot, és később nagyon kellemes elfoglaltság közösen visszanézni őket. (Gyerekkori fotóalbumok, hogy imádtuk őket!) De meg kell húzni a határt, hogy mi az, ami a nyilvánosságra is tartozik, és mi az, ami csak két emberre vagy a családra.