Nem igazán vagyok jóban a reggelekkel, főleg, ha nyolc óra előtt kezdődnek. Néha utána se... Lássuk, hogy néz ki ez az amúgy is hátrányból induló napszak Pesten. Felkelsz. Indulás előtt olyan húsz perccel, amiből még tízet az ágyban fetrengve töltesz. A fennmaradó tízben magadra kapkodod az előző este kikészített ruháidat, gyors fogmosás, szintén előre összecsomagolt tatyó vállra, és a század menetkész. Kigaloppozol a HÉV-állomásra, ahol hozzád hasonlóan mindenki fülig sálba tekerve mogorván, de maximum semleges arckifejezéssel ácsorog. A beérkező szerelvényre szépen felgyömöszölődik mindenki, kapaszkodni nem kell, elesni úgysem tudsz, általában annyian vannak. A metróaluljáróban megveszed a kávét és a pogácsát reggelire (idegesen toporogsz, mert előtted a nyugdíjas néni már percek óta válogat a tök egyforma sütemények között), majd a metrón próbálsz kiharcolni magadnak egy ülőhelyet anélkül, hogy magadra öntenéd a drága koffeintartalmú feketét. Kényelmesen bebattyogsz a munkahelyedre, átvedlesz az egyenruhába és kezdődhet a meló.
Vidéken? Vidéken indulás előtt másfél órával kelsz, hogy le tudd vinni a kutyát sétálni, és igyál egy kávét, mert nem lesz útközben metróaluljáró. Az ébredést elősegíti, hogy nem olyan homogén a terep, mint egy panelben. Legkésőbb akkor, amikor felálomban leesel a kanapéra a süllyesztett nappaliba, magadhoz térsz. Vagy ha ez nem válna be, még mindig ott van a lehetőség, amikor alvajáróként vegetálsz a póráz végén, és minden átmenet nélkül hason fekve találod magad a kutya csúszva, na akkor már tuti a siker. A reggelidet előző este összekészíted, különben kaja se nagyon lesz. A buszmegállóban ugyanolyan mufurcok az emberek, de köszönnek egymásnak (általában). A buszon szinte mindig van hely, legalábbis amikor felszállsz. És ha szépen feltornyozod a melletted lévő ülésre a holmidat és kellően morcosan nézel, még a szendvicsed is megeheted anélkül, hogy valaki belemászna az aurádba és belelátna a szádba. :D