Lassan át kéne nevezni a rovatot, találóbb lenne az „Egy pesti lány a volánbuszon” cím, annyit vagyok mostanában úton. A kollégáim mindig elszörnyednek, hogy hányra érek haza munka után, vagy hogy hánykor keltem aznap, hogy beérjek. Kapom néha a csodálkozó kérdéseket: te honnan jársz be? Én, kérlek? Én azt hiszem a múltból! :D

A fatüzelésű kazánon mindenki dob egy hátast, de ezt már túltárgyaltuk. A másik kedvencem, hogy a hagyományos rádió sem igazán működik nálunk, mert egyszerűen nem tudjuk olyan helyre tenni az antennáját, hogy ne recsegjen a zenecsatorna – így maradnak az online rádiók, megszoktuk, megszerettük egyébként, nincs vele semmi baj, de azért kicsit vicces. De a legjobban attól szoktak padlót fogni, hogy nincs nálunk normális vezeték nélküli internet. Kezdjük ott, hogy a faluban Invitel van. INVITEL. Őszintén, én azt se tudtam, mielőtt ideköltöztünk, hogy ez a cég még létezik! :D A főúthoz légvonalban ugyan közel vagyunk, de mint tudjátok, elég magasan. Amikor kijött a szakember felmérni a terepet, megállt a 10. lépcsőfokon, kb. a fordulóban, felnézett, és közölte hogy nem. Ha akarjuk, akkor írhatunk olyan szerződést, hogy ők valameddig elhozzák a kábelt, és mi saját felelősségünkre megoldjuk a hosszabbítását, de mivel ott se működik normálisan, ahová be tudták kötni, inkább hagytuk a dolgot. Két mobil wifink van itthon, az egyik tökéletesen működik. A másik, amelyikre én még Pesten fizettem elő, és amelyik cég kb. 98 %-os lefedettséggel reklámozza magát, az a lakás két pontján elhelyezve hajlandó biztosítani az internetelérést. :D

Szóval itt még ahhoz képest is kőkori állapotok vannak, hogy otthon Anyukám nem akarta, hogy állandóan kockuljunk, ezért egyetlen egy számítógép volt hosszú évekig az egész háztartásban, és vezeték nélküli internet sem volt sokáig, pusztán azért, hogy ne tudjunk telefonnal lógni rajta...

Viszont, itt tudom, kik laknak a szomszédban. Nem csak a nevüket tudom, hanem beszélgetni is szoktam velük (azta!). Ilyen utoljára gyerekkoromban volt, mikor panelba költöztem, maximum arcra ismertem fel a szomszédokat, és a köszönésen kívül semmi kommunikáció nem volt közöttünk.

Úgy látszik, tényleg a múltban élünk: annak pozitív és negatív oldalával együtt... :)

Kép forrása: Pinterest