Hétfő hajnalban tudtam meg a választási eredményeket. Este kidőltem, meg egy átdolgozott munkanap után nem volt se erőm, se kedvem, se energiám kivárni a szavazatok számolgatását.

Hétfőn hajnalban tudtam meg, hogy a gyűlölet-kampány győzött, nem is akármilyen százalékkal.

Alapvetően nem követem a napi politikai eseményeket és nem is szeretek különösebben társalogni róluk, de az utóbbi hetekben azért rendszeresen foglalkoztam vele, hétfőn pedig rengeteg elemzést olvastam.

Az első reakcióm nekem is az volt, hogy nem hiszem el, hogy ennyi hülye van, de azóta kicsit árnyaltabb a kép. A dolog végtelenül egyszerű: az országban rengeteg olyan ember van, aki azon az elven működik, hogy ha valamit bemondanak a tévében és rádióban is, pláne ha még az újságban is írnak róla, az csakis igaz lehet. Így ők hónapok óta mást se hallanak, csak azt, hogy a bevándorlók hogyan tennék tönkre az országot, és hogy a kormánypárton kívül mindenki más gátlás és szabályozás nélkül engedné be őket az országba. Ők pedig szimplán félnek. És megdöbbentő, de tényleg így van, az én nagymamám is a török hódoltsághoz hasonlította a migráns-kérdést.

Ezeknek az embereknek a nagy része nem is látott bevándorlót, csak a tévében, és olvasta róluk a rémhíreket. Az ő fejükben ezek alapján a menekülteknek legalább két fejük van és öt kezük, és magyarokat esznek desszertre. De minimum úgy néznek ki, mint Mohácson a télűző busók.

Én láttam a migránsokat. A Keletinél, a Nyugatinál. Nem kéregettek. Meghúzták magukat és próbáltak túlélni, próbálták kitalálni, hova, merre tovább. Láttam gyermekét dajkáló édesanyát, láttam a közkútban mosó asszonyokat és mellettük pancsoló nagyobbacska, 8-10 éves gyerekeket. Embereket láttam, és nem vadállatokat.

A legnagyobb baj az egész témával kapcsolatban az, hogy mindenki a menekült áradattal van elfoglalva, ahelyett, hogy a probléma gyökerét keresné. Aláírom, hogy ilyen mértékű kivándorlásnál biztosan van olyan, aki rossz szándékkal érkezik Európába, de ezek az emberek alapvetően azért jönnek el a hazájukból, mert féltik a saját és családjuk életét. Azzal kéne foglalkozni, hogy kinek az érdeke hogy háború legyen. Az nyilván nem megoldás, hogy az érintett területekről átözönlenek Európába, ez átmeneti kezelés. De ha már itt vannak, talán nem kéne visszarugdosni őket az Adriába, és nem a szerbeknek kéne megküzdeni ezzel szinte egyedül. Biztos én gondolom rosszul, hogy egész Európa érdeke ennek a kérdésnek a megoldása.

De, itt az újabb kétharmad.

Marad a kerítés.

Épül még egy-két stadion, miközben a kórházakban a megadott arány többszörösére hígítják a felmosószert, mert nincs rá pénz.

Marad a heti öt testnevelés óra, miközben egy, a gyerekeknek rengeteg órájuk van így is, kettő, az iskolák nagy részének nincs kapacitása ennyi torna órára - én is hetente egyszer az alagsorban vagy a lépcsőn futottam a köröket az osztálytársaimmal a suliban, tesi óra címszó alatt, zavarva a termekben folyó tanítást is.

Maradnak a hit- és erkölcstan órák is. Hiszen Magyarország egy keresztény ország.

Egy keresztény ország, aminek a kormánya egy gyűlölet-kampánnyal győzött.

Négy éve engem úgy kellett elrugdosni szavazni a szüleimnek. Nem akartam a témával foglalkozni, nem érdekelt a politika. Most mentem, lelkesen, magamtól, mert hittem hogy lehetséges a változás. Kicsit úgy érzem, felesleges volt. Kicsit úgy érzem, nem ért semmit. A továbbiakban nem is fogok ilyen témában írni, megteszik ezt elegen, de ez kikívánkozott belőlem.