Az utóbbi időben több könyvet vásároltam, mint ruhát vagy cipőt. Aki látta már a gardróbomat, az tudja, hogy ez mit jelent…. :D Sose bírom ki, hogy ne nézzem meg a pár száz forintos könyves standot a Kálvinon, lelkesen pusztítottam a Szabó Ervinben szintén ilyen összegért árusított kiselejtezett könyveket, és az online antikváriumot is átböngészem, akárhányszor küldik a hírlevelet, hogy van valami akció (ami azt jelenti, hogy kb. minden héten).

Legutóbb a Kálvin téri antikvárium előtt nézelődtem a 100 forintos dobozokan, és nagyon megtetszett egy Fejes Endre kötet: Szerelemről bolond éjszakán. Nem lapoztam bele, csak a hátoldalán olvastam el az idézetet, ami egy jelenetet ábrázolt: a férfi beszélget a szerelmével, valami olyasmit mond neki, hogy senki nem volt előtte ilyen csodálatos, ezért most elmeséli neki a történetét – utána pedig mehet a nő a csudába. Nagyon megragadott a stílus, éreztem, hogy nekem ez a regény kell.

Később rákerestem az íróra, mert számomra eddig ismeretlen volt. Teljesen ledöbbentem: Fejes Endre nemrég, 2015-ben elhunyt, Kossuth- és József Attila-díjas író. És most 100 forintért árulják a könyvét egy szakadt kartondobozból. Ennyi lenne az élet, az életmű? Ezért írunk, ezért tesszük bele szívünket-lelkünket egy cikkbe, egy novellába, egy regénybe? Hogy az antikvárium lépcsőjére kicsapják egy dobozban a könyvünket. Ez valahol olyan elkeserítő. Mert lehet, hogy Fejes Endre nem lesz Kosztolányi vagy Jókai, akiket haláluk után 100 évvel is olvasunk (persze nem mindenki), de hogy ilyen rövid idővel elhunyta után már olyan kötetek között hever, mint az Újra jön a szerelem és az Öt nap Párizsban… Egy többszörös irodalmi díjas író, a Digitális Irodalmi Akadémia alapítótagja? Ez csak nekem elkeserítő?

Kicsit átgondoltam aztán a dolgokat. Kereshetjük a maradandó értéket, a dicsőséget, a dicséretet máshol is, másképp. Az ominózus kötet, aminek boldog tulajdonosa lettem, majd’ szétesik. 1975-ös, második kiadása a regénynek: a borítót szép piros szigszalag próbálja (kevés sikerrel) egyben tartani, az első oldalnak hiányzik a fele, a lapok széle rojtos, szakadt, foltos, kávés – és még ki tudja. Mit jelent ez? Jelentheti azt, hogy valaki pohár alátétnek használta vagy asztaltámasztéknak… De jelentheti azt is, hogy valaki imádta. Rongyosra olvasta, szó szerint, annyira lekötötte, magával ragadta a történet, hogy még kávézás közben is olvasnia kellett. Aztán lehet, hogy továbbadta egy ismerősnek, „olvasd el te is!”. Neki nem tetszett, de elfelejtette visszaadni, csak porosodott a polcon, várva, hogy valaki újra rátaláljon… Lehetett ez egy barát, vagy ismerős, aki egy összejövetel alkalmával a könyvespolcon nézelődött: megtetszett a cím, akárcsak nekem, belelapozott, és amíg a többiek beszélgettek, ő törökülésben a könyvespolc mellett a szőnyegen, hátát a fotel oldalának vetve, falni kezdte a sorokat. Elkérte, barátja örömmel nekiadta, hiszen nem tartozott a kedvencei közé. Többszöri elolvasás után aztán, újabb foltokkal és szakadásokkal gazdagodva, felkerült a padlásra egy dobozban, és elfeledték. Hosszú évek múlva a teljes karton az antikváriumnál kötött ki: potom pénzért felvásárolták az egészet, majd állapotuktól, témájuktól függően, árkategóriákba sorolták. Kicsapták végül sok más kötettel együtt a legolcsóbbakat az üzlet elé, vevőcsalogatónak.

És ha ez volt az életútja, az nagyobb dicséret bármilyen Kossuth-díjnál, vagy magas eladási árnál. Valaki, valakik rojtosra olvasták, ezt bújták éjjel, aztán reggel a kávé mellett. Most pedig felkerül az én könyvespolcomra, valószínűleg kap egy új kötést, és hogy milyen tiszteletreméltó pozíciót tölt majd be kedvenc könyveim között – azt még meglátjuk.

A kép illusztráció, forrása: pexels.com