– Szia, mi van veled? Teljesen eltűntél! Még mindig vizsgázol? – érdeklődő, örömteli vigyor egy szaktársam, barátnőm arcán, akit kb. három hete nem láttam. – Jaj, nem, másfél hete végeztem! – ráztam a fejem mosolyogva. – Áh, értem már! Pasi van a dologban, ugye? Akkor szoktál így eltűnni… – egy…

Nem, nem az. Akkor sem az, ha Ady idejében sem 142 évvel korábban íródott műveket olvastak, mint például Bél Mátyás: Notitia Hungariae novae historico geographica című művét. Amit nyilván azért sem olvastak, mert akkoriban, ha az ember nem költő-műfordító volt, már nem tudott ilyen szinten latinul,…

Én voltam az ő babikája (és a húgom, természetesen). A legügyesebb, a legtehetségesebb, a csillagom, akinek a rajzai halomra álltak a vitrinben és polcon, és aki mindig rajzolt valami szépet a Papának. Aki minden bizonnyal valami csodálatos karriert fut majd be, akármilyen szakmát is tűzzön ki…